1119 Budapest, Mérnök u. 39.

Tel: +36 1 203 0283

Fax: +36 1 883 3636

E-mail: info@gdf.hu

2014

 

A GDF 2014. évi TDK Konferenciája 2014. november 11., 9 órai kezdettel került megrendezésre. A meghívó itt olvasható!

 

A főiskolai un. házi versenyek helyezettjei kapnak lehetőséget két évenként arra, hogy az Országos Tudományi Diákköri Konferenciákon részt vehessenek.

 

Az idei TDK Konferenciát Dr. Zárda Sarolta rektor asszony nyitotta meg.

A konferencián a nevezett hallgatók a kb. 60 fős diákokból, oktatókból és vendégekből álló közönségnek mutatták be dolgozataikat. A zsűri, Dr. Bognár Géza tudományos igazgató, Dr. Cserny László, Dr. Komáromi László, Dr. Varga Zoltán Balázs intézetigazgatók, valamint Vas Péter (HÖK) az alábbi döntést hozták:

 

A Gábor Dénes Főiskola 2014. évi Tudományos Diákköri Konferenciáján az alábbi hallgató ért el helyezést:

 

  1. Szandtner Zoltán (mérnök-informatikus szak): Új kutatások a félvezető memóriák technológiája és architektúrája területén. Konzulens: Dr. Vári Kakas István, főiskolai tanár.

 

A zsűri döntése értelmében második és harmadik díjat nem adtak ki.

 

A díjazott hallgatónak és a konzulens tanárnak gratulálunk az elért eredményhez!

 

A konferencia második részében – immár versenyen kívül – a Gábor Dénes Főiskolán tanuló külföldi hallgatók kaptak lehetősége a bemutatkozásra. A nálunk egy évet eltöltő brazil hallgatók közül hárman, Mariana Saraiva Bitarães, Lucas de Souza Sant’Anna és Francimario Silva do Nascimento mutatkoztak be sikerrel. Őket a jelenleg szakmai gyakorlaton, Budapesten tartózkodó két krétai diák,
Anna Papadopoulou és  Maria Kavvalou tartottak előadást.  Külföldi hallgatóinknak külön köszönjük, hogy részt vettek az eseményen, és színesítették a konferencia programját.

 


 

 

 

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI (TDK) KONFERENCIÁJÁNAK

PROGRAMJA

 

2014. november 11. (900 – 1400)

 

 

900–915 MEGNYITÓ (Neumann János terem)
 

915–930

 

 

 

Bereczk Ádám, Csordás Attila (gazdaságinformatikus szak): 2D weblapok automatikus átalakítása 3D megjelenítéshez, proxy szerveres megoldással. Konzulens: Dr. Kopácsi Sándor, főiskolai tanár.

930–945

 

 

 

Berzi Alexandra (gazdálkodás és menedzsment szak): Startup nyitása Magyarországon. Konzulens: Dr. Solt Eszter, főiskolai docens.

945–1000

 

 

 

Verovszki György, Kovács Olivér (mérnök-informatikus szak): Lakásautomatizálás Raspberry Pi-vel. Konzulens: Dr. Nagy Elemér Károly, főiskolai docens.

1000–1015

Szandtner Zoltán (mérnök-informatikus szak): Új kutatások a félvezető memóriák technológiája és architektúrája területén. Konzulens: Dr. Vári-Kakas István Ákos, főiskolai tanár.

   

1015–1045

 

 

 

KÁVÉSZÜNET

 


 
1045–1200

HALLGATÓINK VERSENYEN KÍVÜLI TUDOMÁNYOS ELŐADÁSA

 

 

1045–1100

 

 

 

Mariana Saraiva Bitarães - Technical Feasibility Study, Economic and Commercial and Environmental and Social Impact of Madecno


 

1100–1115

 

 

 

Lucas de Souza Sant’Anna – Engineers without Borders


 
1115–1130

Francimario Silva do Nascimento - Logistic of fresh food in urban cities. The best practices from Central and Eastern Europe.

 

1130–1145

 

 

 

Anna Papadopoulou, Maria Kavvalou - Studying in Crete.


 

1145–1200

 

 

 

Judit Tövissy - Web Accessibility - Some Useful Advice.

 

 

1300–1330

EREDMÉNYHIRDETÉS (Neumann János terem)

 

További információk:

Dr. Jarosievitz Beáta

Tudományos Diákkori Tanács elnöke

jarosievitz@gdf.hu